Posted on

…mindez történt majdnem 2 hete…

nem tudom, miért, de valahogy olyan jól el tudom tervezni a dolgokat a kis fejecskémben, aztán azokat sehogy sem tudom átültetni a gyakorlatba, és ha igen, az is egy kalap fos, nyögvenyelős, bömbölős, retardált valami.

A kádban ülve még marhára magabiztos voltam, hogy ezt így egyszerre elhadarom anyunak. mert hogy kitaláltam egy marha jó beszédet.
De fürdés után nem tudtam valamiért elmondani.
Borsólevest ettem. akkor sem jöttek a szavak.
Azt terveztem, hogy felfalom az összes borsólevest, (ami legalább 5 tányér) és miközben zabálok, lazán elhadarom neki.
De nem tudtam, mert megint nem jöttek a szavak.
hányingerem lett, és a borsóleveses dolog fail lett, mert már nem tudtam többet enni belőle egy tányérnál
aztán bekapcsoltam a gépet.
majd végre megszólaltam
(előzmény: ma megszereztem a papírkát, ezt mondtam anyunak, ő meg kérdezte, hogy most akkor mit is akarok megjelölni, erre én nem válaszoltam semmit, erre ő megsértődött)

btw: megszólaltam. ő kint volt a világosban, és bent a sötétben. és elkezdtem hadarni a következőt, a szememhez egy zsepit szorítva, hogy elnyomjam a könnyeket. A monológ (némi közbeszólásokkal) kábé így nézett ki:

“öööö. izééé. na. szóval…
Tudod, az úgy volt, hogy ezen igazából még tavaly kezdtem el gondolkodni, nem most találtam ki, szóval tavaly nyáron, még SG tábor előtt arra gondoltam, hogy én… hogy én az ÁOK-ra akarok menni, ezért még nyáron meg is néztem, hogy mik is oda a felvételi követelmények, és láttam, hogy biosz vagy fizika vagy kémia kell EMELT szinten, és akkor mondtam, hogy ez a dolog FAIL lesz, de nem azért, mert ne tudnék vagy akarnék emelt bioszra felkészülni, hanem mert a suliban 10-től végig azt hajtogatták, hogy csak olyan tárgyból lehet érettségizni, amit legalább két évig tanultunk, ezeket meg egy, így nem tudok ebből elmenni, és ezért gondoltam, hogy akkor ez sajnos fail, és ekkor kezdtem el az ETK után érdeklődni (egészségtudományi kar), és ott az ápolás-betegellátási szakirányokat, és és ésésésésésés ez engem amúgy tényleg érdekel, nehogy azt hidd, hogy nem, mert igen, csak eddig még nem mondtam (meg nem akartam itthon közröhej tárgyává válni), bár az SG tábor egy kicsit kavart a dolgon, mert marhára megszerettem őket, és két hónapig magamban azt gondoltam, hogy nekem a Corvinusra kell mennem, de tudtam, hogy ez nem én vagyok, és csak az egyetem, a bulik meg a társaság miatt lenne jó, ezért úgy gondoltam, hogy akkor Pécsre koncentrálok, és hidd el anyu, nem azért szemeltem ki Pécset, hogy elmenekülhessek innen, hanem mert tetszik a kar, sokkal barátságosabbak az emberek, stb, de már nem is akarom annyira, mert inkább az ÁOK felé hajtok, mióta megtudtam, hogy mégis mehetnék, mármint az edukáció óta… félre lettem informálva a suliban, az edukáción odamentem a sotes pulthoz, és ott mondták, hogy nem muszáj két évig tanulni az adott tantárgyat, hogy leérettségizhessek belőle… és azt tudom, hogy az ÁOK már a bekerülés szempontjából is kurva nehéz, de meg akarom próbálni, vagy mittudjaménmár, mit akarok, és ha ezt akarom, akkor nyáron kimegyek az angliai diákmunkára, és majd a következő évben megpróbálom, de lehet, hogy inkább Pécsre kéne koncentrálnom, de oda meg nem akarok úgy lemenni, hogy te állod az én eltartásomat, meg aztán Ő úgysem engedné…”

Ezüstfarkas névjegye

wühöhehe... Réjka vagyok, Rákospalotáról. Nincs elég önbizalmam. Azért indítottam ezt a blogot, hogy "gyakoroljam" a blogírást. hogy le merjem írni a gondolataimat, élményeimet. Régen hülyeségnek tartottam a blogírást. Remélem menni fog :) Szal elsősorban magamnak írok. Nem szeretnék egetverő nézettségi adatokat elérni, se nethíresség lenni, se semmi. Ám ha úgy döntesz, hogy akarsz valamit kommentelni, akkor nyugodtan :D

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s